Pályázat forgatókönyvírás, filmterv-fejlesztés készítésre.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap a Médiatanács által jóváhagyott Általános Pályázati Feltételekben (ÁPF) rögzítettek alapján a Magyar Média Mecenatúra Program keretében
pályázati eljárást hirdet televíziófilm forgatókönyvírás, televíziófilmterv-fejlesztés, valamint animációs film forgatókönyvírás vissza nem térítendő támogatására 10.000.000 Ft keretösszegben.
Az egy fordulóból álló pályázati eljárásban pályázatot a pályázati felhívás megjelenésétől 2018. február 22-éig kizárólag elektronikus úton – Ügyfélkapun keresztül, a pályázati dokumentáció részét képező ÁNYK űrlapon – lehet benyújtani, az ÁPF II. fejezet 9. és 10. pontjában rögzített, illetve a felhívásban meghatározott feltételekkel és felsorolt mellékletekkel együtt.
A támogatást a Médiatanács a pályázatban rögzített tervezett összköltség arányában ítéli meg úgy, hogy az ne haladja meg a tervezett összköltség 80%-át (támogatott ráfordítási arány), továbbá
- a) forgatókönyvírás esetében az 1.000.000 Ft-ot;
- b) filmterv-fejlesztés esetében a 2.500.000 Ft-ot.
Egy pályázó az eljárásban
- a) legfeljebb egy forgatókönyvírásra vonatkozó vagy
- b) egy filmterv-fejlesztésre vonatkozó pályázatot nyújthat be.
A pályázati felhívás, az eljárásban benyújtandó pályázati kérelem űrlap és annak kapcsolódó melléklete letölthetők a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Mecenatúra Igazgatósága honlapjáról (//mecenatura.mtva.hu/).
A pályázó a pályázati eljárással, illetve a beadással kapcsolatos kérdéseit a pályázat utolsó beadási napjáig kizárólag a kerdesek@mecenatura.mtva.hu címre küldött levélben teheti fel. Az Alap legkésőbb 8 napon belül elektronikus levélben ad választ a pályázónak.
Az érvényes és eredményes pályázat érdekében a pályázati felhívás megismerésén túl szíveskedjék tájékozódni honlapunkon az EPR használatáról, a szükséges technikai és egyéb feltételekről!
Kérjük, minden esetben szíveskedjék figyelmesen elolvasni az adott eljárás pályázati felhívása mellett az ÁPF-et is!